Békás Plusz Program Pontgyűjtési és Pontbeváltási Szabályzat
Pontgyűjtés feltételei:
A tárgyévi pontok az előző év forgalma alapján kerülnek elszámolásra
A 2026-os évben a Békás Plusz Programba, olyan Partnereink vehetnek részt, akik:
- a 2025-ös évben minimum 13.000.000.- (tizenhárommillió) Ft. nettó értékben vásároltak,
- a cég által kínált 31 termékcsoportokból
- cukrászok esetén: 18-ból vásárolnak
- pékek esetén: 17-ből vásárolnak
- gasztro cégeknél 16-ból vásárolnak
- fagyizók esetén 8-ból vásárolnak,
- egyik termékcsoport forgalmi aránya sem haladja meg az 50%-ot a teljes forgalomhoz viszonyítva
- kizárólag végső fogyasztónak értékesítenek
- más programban nem vesznek részt
- fizetési moráljuk megfelelő
Év közben is kizárható a rendszerből az a partner – pontjai elvesznek - amelyik:
- 6 napon túli fizetési késedelembe esik,
- ellen bírósági eljárás indul,
- nem megfelelően használja a lehetőséget, azaz: visszaél vele.
Pontok beváltása:
A Békás Kft. minden év elején levélben tájékoztatja a programban résztvevő partnereket arról, hogy az előző év forgalma alapján mennyi pontösszegre jogosultak. Partnereink a Békás Kft. honlapján bejelentkezve is megtalálják pontjainak számát, a Személyes Menü-re kattintva a Békás Plusz Pontok menüpontban.
A megszerzett pontokat éven belül kell felhasználni, a Békás Kft. által meghatározott türelmi idővel. Amennyiben Pontbirtokos a megadott határidőn belül pontjait nem használja fel, úgy azok a pontok elvesznek. A megszerzett pontok csak a Békás Kft. által meghatározott módon használhatók fel, pénzre át nem válthatók.
Abban az esetben, ha pontjai nem elegendőek egy adott termék beváltására, egyéb fizetési móddal nincs lehetőség a kiegészítésére.
Legkésőbb adott év október 31-ig kell rendelkezni a pontok felhasználási módjáról, így tudjuk biztosítani, hogy a termékek legkésőbb december 31-ig rendelkezésre álljanak.
Pontok beváltásának folyamata:
Miután kiválasztotta a rendelni kívánt termékeket, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a bekasplusz@bekaskft.hu címen.
Amennyiben emblémáztatni szeretne, kérjük küldje el cége vektoros, szerkeszthető logóját is. Ezen fájlok, a következő formátumuk lehetnek: .pdf, .ai, .eps. Békás Kft. koordinátora küldeni fog egy látványtervet, amire visszajelzést várunk partnereinktől. Javításra, módosításra maximum 2 alkalommal van lehetőség.
A megrendelt termékek a jóváhagyástól számított 3-4 héten belül készülnek el, és a következő áruszállítás alkalmával kerülnek kiszállításra.
Abban az esetben, ha nem érkezik válasz/visszaigazolás/jóváhagyás a bekasplusz@bekaskft.hu emailcímre 30 napon belül, a megrendelési folyamatot a Békás Kft törölni kényszerül, felhasználni kívánt pontok is törlésre kerülnek.
Reklamáció
A Békás Kft biztosítja a pontfelhasználási lehetőségeket, mindenkor törekedve arra, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt. A marketing anyagok minőségi/mennyiségi reklamációja esetén a Békás Kft. a nála érvényes reklamációkezelési szabályok szerint jár el.
Nyilvántartás, titoktartás, adatvédelem
A nyilvántartás pontos, naprakész és zárt. Csak az érintett számára hozzáférhető. A részletes szabályozás, pontos feltételrendszer a programba résztvevők számára, bármikor – kérésre – megismerhető.
A programba bekerültekről Békás Kft. senkinek tájékoztatást nem ad, az adatokat bizalmasan kezeli. A partnercégek csak a saját pontállásukat tudják megnézni. Az éves felhasználás értékét a Békás Kft. nyilvántartja. A Pontbirtokos a pontok mennyiségéről a Békás Kft. honlapján, belépést követően tájékozódhat.
Program hatálya és időbelisége
Békás Kft. jogosult a program módosítására, megszüntetésére, felfüggesztésére.
A Program megszűntetésének szándékáról a Pontbirtokosokat előzetesen tájékoztatni kell, és – türelmi idővel – biztosítani kell a meglévő pontok beválthatóságát.
Békás Kft, Budapest, 2025. április