Termékeink
Nyelvváltás
Menü

EUROVO

Olasz tojáslevek széles választéka

Az Eurovo Group egy család szenvedélyének története úttörő és globális elképzelésekkel gazdagítva. Egy családi vállalkozás, amely három generáció óta ötvözi a hagyomány értékeit és az innovációt.

A történet Rainieri Lionello vállalkozóval kezdődik, aki Veneto városában, az 1900-as évek közepén elhatározta, hogy új tojásfeldolgozó céget hoz létre.

Az eleinte kis céget feleségével, Anitával együtt felügyelték, melynek fő profilja akkoriban a tojások kézi hámozása volt, melyeket nagy konténerekben, fagyasztva tároltak. Így jöttek létre az első tojástermékek péksütemények és tészták alapjaihoz.

Ezután a cég folyamatos növekedésnek indult, mely megteremtette az alapjait annak, hogy a mai vállalatcsoport Európában vezető szerepet töltsön be.

Ez az izgalmas út tette a kis családi vállalkozást Európa vezető cégévé.

Cégünk tojáslevek és tojásporok bevezetésével indította el az olasz márka kizárólagos magyarországi forgalmazását, majd később főtt tojásokat is a kínálatba tett.

Az Eurovo-csoport sikere a minőségre való törekvésnek köszönhető. Az előállítási folyamat átláthatósága, a kiváló szakemberek által végzett a szigorú ellenőrzési eljárások garantálják a termék kiválóságát.

Ez az utazás szilárd családi értékeken alapuló állandó növekedést jelentett a Lionello család vezetésével, és lehetővé tette, hogy az Eurovo Európa abszolút vezetőjévé váljon a tojás- és tojástermékek piacán.

A Békás Kft. 2018-tól az Eurovo csoport egyik legújabb termékcsaládjának - a Nonna Anita gluténmentes alapporok - forgalmazását is megkezdte, ezzel bővítve az olasz gyártó minőségi termékkínálatát Magyaroszágon.

Forgalmazott termékcsoportok:

Bejelentkezés
Ahogy a legtöbb weboldal, a miénk is sütiket (cookie-kat) használ a nagyobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Tudjon meg többet
Értem